Arckrémek és fényvédő arckrémek: ne csak a testünket védjük a naptól!
Megérkeztek a meleg hónapok, ezzel együtt pedig az erős napsugárzásra is ismét oda kell figyelnünk. Minden tavaszi és nyári időszakban a csapból is az folyik, hogy mennyire fontos az UV-sugárzás elleni védelem, és a napvédő termékek rendszeres használata. Az emberek zöme mostanra felismerte ennek a fontosságát, és használják is a naptejet, ugyanakkor nagyon sokan megfeledkeznek az arcukról. Holott ez a terület rendszeresen ki van téve a napsugárzásnak, és bizony ugyanolyan nyomot hagynak rajta a káros hatások, mint a test többi részén. A napvédő arckrémek segítenek abban, hogy ennek elejét vegyük.
Miért fontos a fényvédelem?
Azt mindannyian tudjuk, hogy a napozáshoz azért fontos a megfelelő készítmények használata, mert az UV-B sugárzás miatt drasztikusan megnőhet a bőrrák kockázata, illetve a bőr állapotát is jelentősen rontják a nap erős sugarai. Hogy mást ne mondjunk, leégni sem éppen kellemes, sem látványra, sem pedig érzésre, de ez nem áll meg annyiban, hogy van néhány kellemetlenebb napunk a fájdalom miatt. Főleg akkor nem, ha rendszeresen pirulunk le a napon.
A leégett bőr rengeteg folyadékot veszít, ami miatt sápadtabbnak, szárazabbnak, megereszkedettebbnek tűnik, nem beszélve arról, hogy az első ráncok is könnyebben és gyorsabban megjelennek a vízhiányos bőrön. Mindemellett maradandó foltok alakulhatnak ki a bőrünkön, ha rendszeresen éri túlzott mértékű napsugárzás.
Mindez pedig nem csak a testünkre, hanem az arcunkra is igaz. Aki nem figyel oda arra, hogy az arc bőrét is védje a káros UV-sugaraktól, az könnyen azt veheti észre, hogy egyik pillanatról a másikra öregebbnek tűnik a bőre, egyre több szarkaláb és ránc jelenik meg az arcán, a mimikai ráncok pedig egyre kevésbé tűnnek el. Mindezek tetejében barna foltok is kialakulhatnak, főleg azokon a területeken, amiket erősen ér a nap, így például a homlokon, az orron. Néhány éven belül az összkép igencsak öregesre változhat, akkor is, ha egyébként a korunk ezt még nem indokolja.
Fényvédő hidratáló arckrémek előnyei
Legtöbben azzal is tisztában vagyunk, hogy a bőr hidratálása nagyon fontos annak érdekében, hogy meg tudja őrizni fiatalos rugalmasságát, és később jelenjenek meg a ráncok. A bőr nedvességtartalma a kulcsa annak, hogy üdének és frissnek tűnjünk a mindennapokban.
A hidratáló krémeket éppen ezért nagyon sokan használják. Össze is köthetjük a kellemest a hasznossal, ha fényvédős hidratáló krémet használunk. Ez gyakorlatilag olyan, mintha a kedvenc hidratálókrémünk egy naptejjel lenne összekeverve: gondoskodik róla, hogy kellően nedves maradjon a bőrünk szerkezete, ugyanakkor ellátja a napsugárzás elleni megfelelő védelemmel is. Ez együttesen kiváló kombináció a nyári meleg, napsütéses hónapokra.
50-es, magas fényvédő faktorú arckrémek használata
Ahogy a naptejek esetében, úgy az arckrémeknél is eltérő faktorszámú készítményeket lehet kapni. A faktorszám többnyire azt jelzi, hogy mennyire véd az adott termék, azaz mennyi időt tudunk a napon tölteni anélkül, hogy a bőrünket károsítanák a sugarak.
A faktorszám alapján tudjuk meghatározni, hogy mennyi időt tölthetünk a napon, amennyiben bekenjük magunkat az adott készítménnyel. A faktorszámot kell 20 perccel szorozni, így jön ki az az idő percben, amennyit a napon tölthetünk anélkül, hogy leégnénk. Egy 20 faktoros naptej esetében ez 20-szor 20 perc, azaz 400 perc. Fontos tudni, hogy ha letelt a 400 perc, akkor hiába kenjük be magunkat újra, nem fog újraindulni az óra.
És hogy miért éppen 20 perc? Azért, mert egy átlagos ember 20 percet tud eltölteni a napon anélkül, hogy leégne a bőre, azaz ennyi időt bír ki a bőrünk saját védekezőrendszere. Fontos ugyanakkor tudni, hogy ez csak egy átlag, és a bőr tónusáttól, illetve egyéni jellemzőitől is függ, hogy pontosan hány perc lesz biztonságos.
A nagyon fehér, nagyon világos, szeplős bőrű emberek akár 3 perc alatt is leéghetnek, ezért nekik 50-es, magas fényvédő faktorú arckrémet érdemes használni, és ezzel is kevesebbet tudnak a napon tartózkodni, mint azok, akiknek sötétebb tónusú a bőrünk, és jobban védekezik a leégés ellen.
Fontos, hogy a legmelegebb nyári hónapokban vigyázzunk a bőrünkre, és ezalatt nem csak a testünket értjük: az arcunk védelme a megfelelő fényvédő készítményekkel ugyanilyen lényeges!